 
Hatvanban születtem 1958. január 24-én. Sikeres érettségi
vizsga után a budapesti (Práter utcai) 6. sz. I. SZ. I. beszámolós fényképész
tanulója lettem. Gyakorlati oktatásban Bakos Pál fényképész mesternél
részesültem. Ezekben az években a fotózás hobbimmá vált, és néhány pályázaton
több, kevesebb sikerrel vettem részt. Sajnos a következő években nem tudtam a
kedvtelésemre időt szakítani, de a szolgáltatásban naponta végzett fényképészeti
munka életem részévé vált. 1980-tól 1982-ig szövetkezetben dolgoztam, majd
1982-től kisiparosként folytattam tevékenységem. Ismereteim elmélyítése céljából
elvégeztem a Magyar Fotóművészek Szövetsége „Bevezetés a professzionális
fotográfiába” című tanfolyamát 2000-ben, majd folytatásaként a „Mesterkurzust”
2001-ben. A képzés során sikerült tapasztalt fotósokkal és fotóművészekkel
megismerkednem. Az ott bemutatott mesterfogások megfigyelésével pedig, közelebb
kerülni egy olyan kivitelezési formához, amely jelenleg is meghatározó. 2002-ben
részt vettem a Szövetség egy éves digitális fotózás oktatásán, melynek elméleti
és gyakorlati részét is Módos Gábor fotóművész vezette. Ebben az évben
határoztam el, hogy digitális technikára váltok, melyben azóta is dolgozva, a
lehetőségek határtalansága és a minőség bűvöletében, minden munkával közelebb
kerültem a megrendelőim és az önmagammal szemben állított
elvárásaimnak. |